2014. június 1., vasárnap

Családi fotó az örökkévalóságnak

Mióta családi fotózással foglalkozom egyre inkább érzem, hogy mennyire fontos a fotó mint dokumentum.
Hiszen egyéni életünk mozzanatai így nyernek hangsúlyos kiemelést. Ma már persze nem az arcvonások pillanatnyi állapotának megörökítéséről, hanem a valami többről van szó. A láthatatlan dolgokról beszélek, mint az összetartozásról. Megfejthetetlen, hogy hol és mitől  lesz egy kép közvetítője annak az érzésnek, hogy képen látható emberek őszintén összetartoznak. De mégis megjelenik valahogy.
Az örökkévalóságot ebben a kérdésben azért emlegettem mert, minden ember változik, új és új élmények befolyásolják a házasságot a párkapcsolatot. Talán néha érdemes néha elővenni a családi fotót, merengve a régmúltról, felismerve, hogy " ezek is mi voltunk". Ekkor kap igazi értelmet a munkám. Az elkapott pillanat, amikor láthatóvá válik a láthatatlan, a másik iránti vonzódás, szeretet, szerelem, a gyermek létezése felet érzett önfeledt öröm. Ez még kiegészül egy sajátos jelenséggel. Az ilyen pillanatokban minden ember megszépül, bizalmat érzünk iránta, szimpátiát kelt bennünk.
Visszakanyarodva az idő előre haladására, majdan jól eső érzéssel vesszük elő a fotót ami ilyen pillanatot ragad meg önmagunkról. Ettől lesz fontos a fotó.
Voroncov Edgár Márton, László Edina Mirtill és Voroncov Edgár



Reklám
Juhász Sándor József Fotó

Gyermek és felnőtt portré
valamint más műtermi felvételek készítését vállalom mozgó fotóstúdióm segítségével az Ön otthonában vagy külső helyszínen.
Irányár 12000 Ft.
1 db 30x40 cm és 5db 10x15 cm papírkép valamint a digitális felvételsorozat.

Időpont egyeztetés: 06705448773 vagy juhaszsj@gmail.com



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése